Szenzációs. Egy szóval talán így jellemezhető a srácok produkciója az Arsenal ellen. Tudtuk, hogy nyerni kell és azt is tudtuk, hogy miért, sikerült. Ahogyan a cím is mutatja, küldetés teljesítve.

Nagyon fontos hete volt ez az idei szezon alakulásának szempontjából a csapatnak, hisz kedden a Liverpool otthonában léptünk pályára, most meg fogadtuk az Ágyúsokat. Én általában így magamnak 3-4 meccses szakaszokra bontom az egész szezont, most úgy kalkuláltam, hogy Pool-Arsenal-Burnley, ezekből pedig nagyon minimum 7 pontot vártam el. Eddig elsődlegesen azt számoltam, hogy mennyivel vezetünk az 5. helyezett előtt, viszont most már rájöttem, lehet ennél sokkal nagyobbat is álmodni. Ez a gárda mintha szeptember 24-én az Emiratesben 3-0-ás félidei szünetben egy teljesen más köntösbe öltözött volna át, ott hagyva a gardróbban a rongyos, elavult göncöt. Azóta 17 forduló alatt elért 15 győzelem magáért beszél. 

Nem a legjobb előjelekkel jött az Arsenal a Stamford Bridge-re. Két kínseserves hazai mérkőzés, a Burnleyt egy 98. percben értékesített Alexis büntetővel tudták megverni (2:1), viszont a Watford már nagy falat volt számukra (1:2), előbbin ráadásul Xhakát és edzőjüket, Arsene Wengert is elvesztették 4-4 összecsapásra, ami egyúttal azt is jelentette, ellenünk egyikőjük sem lesz ott. A középpályán amúgy sem álltak jól Cazorla sérülése, valamint Elneny Afrika-kupán való szereplése miatt, erre a svájci kiállíttatta magát, Ramsey pedig szintén maródi lett,  csak ő Mazzari együttese ellen. Az egyetlen hadra fogható ezen a poszton Coquelin volt, akinek formája az egész idény alatt ingadozik, szóval kérdéses volt, ki lesz az ő párja.

Ahogy utólag kiderült, Oxlade-Chamberlain lett, aki eredetileg egy villámgyors szélső, de Wenger univerzális futballistát faragott belőle, hisz gyakorlatilag mindenhol játszott ő már, talán a kapus és a középhátvéd posztján nem. Hátul semmilyen meglepetés nem volt, a Bellerin-Mustafi-Koscielny-Monreal négyes kapott helyet, elől pedig a Walcott-Özil-Iwobi formációnak kellett rohamoznia, Alexis Sanchezzel kiegészülve. 

Ami minket illet,senkit sem kellett nélkülözni, így váratlant sem húzott Antonio, hacsak az nem számít annak, hogy az anfieldi kezdőhöz képest Willian helyett Pedro volt most ott. Courtois - Azpi, DL,  Cahill - Moses, Kante, Matic, Marcos A. - Pedro, Diego, Hazard, csak aki nem ismerné idén a legalább 15-ször felküldött 11 emberkét. 

Megfújta a sípot Martin Atkinson játékvezető, elindult tehát a forduló derbije. Az első 10 percben kicsit idegesen játszottunk, ellenfelünk pedig meddő mezőnyfölénybe kerüIt. Tudták, hogy nem veszthetnek most pontot. Iwobi a találkozó legelején néhány centi híján meg is szerezte a vezetést, amit Tibó és David Luiz hozott össze. Ezek után pedig éledeztünk mi is, olyannyira, hogy Marcos Alonso a 13. minutumban előnyhöz juttatta brigádunkat egy nagyon véleményes góllal, ami szerintem nem volt annyira szabályos, Henry szerint pedig igen. Mindegy is, Atkinson megadta, és ez a lényeg. Ezután kedvünkre kontrázhattunk, amit köztudottan elsőosztályúan tudunk, és ezekben nem kis veszély is volt rájuk nézve. Bosszantó volt viszont, hogy párat elszórakoztunk, ennek pedig majdnem az lett az ára, hogy Gabriel kiegyenlített, de belga kapusunk hatalmasat védett a - szerencsére - nem jól helyezett fejesnél. 

Következett a második játékrész. Arra számítottam, hogy Özilék megnyomják az első 10-15 percet, illetve az is ott lebegett előttem, hogy még egy gól részünkről eldöntheti legalább a döntetlent. Ennek ellenére mi kezdtünk aktívabban, ez pedig eredményre is vezetett. Hazard a saját térfélről indulva csinált bohócot Coquelinből, majd kétszer Koscielnyből is, hogy aztán egy maga fejezhesse be az akciót, sikerült is. Ez klasszis megoldás volt, Eddie pedig az. Hiába állt be később Giroud és Welbeck is, nem nagyon tudtak lehetőségekhez jutni, sőt, Cech hibáját kihasználva a szintén csereként pályára kerülő exarsenalos, Fabregas növelte 3 gombócosra az előnyünket, amivel végleg eldőlt minden lényegi kérdés. Big Pete lehet egy pillanatra még mindig Chelsea játékosnak hitte magát, bár ez 11 csodálatos esztendő után nem lenne csoda. Egy nagy visszatérőt is köszönthettünk, Kurt Zouma közel 1 év elteltével játszott bajnoki mérkőzésen, most Moses helyét vette át. Talán ezt az örömteli hangulatot használta ki a szépítéshez Giroud, mert a védőink mindenhol voltak, csak a francia közelében nem. 

A vége 3-1 lett, amivel visszavágtunk az őszi blamáért, még ha különbségben annyira nem is, játékban mindenképp. Ehhez kellett Kante és Matic, no meg Hazard fantasztikus teljesítménye, de igazából senki sem lógott ki, és ez az, ami miatt ekkora előnnyel vagyunk első helyen. Nagybetűs CSAPATKÉNT győzünk, és ugyanígy vesztünk pontokat, ami ebben az évben ritkaság, mint a fehér holló. Ezzel a 3 egységgel felértékelődött az a liverpooli 1, pluszban a Hull City azt az ott hagyott 2-t is visszaadta, amit nagyon köszönünk nekik. Folytatás a Turf Mooron, Sean Dyche Burnleyje ellen. 

A tabella jelenleg: