Annyit néztük korábban Gerrard legendás elcsúszását, hogy mi is sikeresen megcsúsztunk a fiatalok helyzetének tovább vizsgálásával. Első körben az igazolt fiatakokkal foglalkoztunk, most pedig az akadémia növendékeivel fogunk.
Kétségtelen, ez az a téma, amely a legkényesebb, és amelyben a leginkább megoszlanak a vélemények. Van, akik szerint például az ifjúsági BL-győzelem figyelemfelkeltő, hogy ezek a titánok megállnák a helyüket eggyel feljebb is, szerintem meg nincs nagy jelentősége felnőtt szinten. Azt mindenképp jelzi, hogy ezeknek a fiataloknak, akik ezt elérték, azok valószínűleg nem ügyetlen, kétballábas játékosok, de valami oka mégiscsak van annak, hogy gyakorlatilag Terry óta senki nem tudott komolyabban megragadni a nagyok közt. Lehet azzal jönni, hogy a mostani fiatalok a közösségi oldalak, valamint az iPhone rabjaivá váltak, mert ugyan ebben van igazság, de biztos nem stimmel valami az utánpótlás képzésben sem. A leginkább az alázat, a tökösség, a vállalkozókedv hiányzik. Ma már egy kis bátorság szinte mindenhez kell, ezt kellene megtanulni elsősorban. Ez visszavezethető arra, hogy gond van a mentális állapottal is. Csak ennek nem értem az okát, mert valószínűleg az akadémisták többsége arról álmodik, hogy profi labdarúgó váljon belőle, lehetőleg annál a csapatnál, amely kiképző bázisán pallérozódik, és amikor ott az esély, hogy "tessék, mutasd meg mit tudsz", akkor az ég világon semmit se tudnak felmutatni. Vagyis de... Nulla kockázattal járó játékot. Akik kétszer meg tudják nyerni zsinórban az ifjúsági BL-t, meg az FA-kupát, ott kellene, hogy legyen egy pici csibészség, egy pici önbizalom. A La Masiánál érdekes módon működik minden, nem egy komolyabb focistát adtak a világnak, ha akár a közelmúltra gondolunk. Sergio Busquets, Sergi Roberto, vagy az Alcantara testvérek (Rafinha és Thiago), de nem kell messzire mennünk se, mert Pedro és Fabregas is itt kezdte. De Angliában a Spurs is tud kinevelni épkézláb játékost. Harry Kane, vagy most talán Winks is ilyen lehet, esetleg a nagyon fiatalon igazolt Danny Rose, Kyle Walker duó is ide vehető.
A legfontosabb egy fiatal tehetség számára a játékpercek, és, hogy érezze a törődést. Segíteni kell, pátyolgatni, de azt nem szabad megengedni semmiképp sem, hogy elszálljon magától. Én biztosan először alsóbb osztályú egyesületekhez adnám kölcsön az illetőt, aztán egyre jobb és jobb gárdákhoz, hogy szokni tudja a légkört, tapasztalatokat szerezzen, ha már nálunk ez nem lehetséges. Na emiatt viszont egyik ismeretlen ifistánkat sem irigylem, mert ilyen nevek mellett, mint mondjuk David Luiz, Hazard, vagy Diego Costa, tényleg nagyon nehéz dobbantani, épp emiatt kell kölcsönadni őket.
Most pedig lássunk egy-két példát a legnagyobb potenciállal rendelkező játékosaink közül, akik bár szuper tehetségek, valami miatt mégsem képesek megugrani azt a bizonyos lécet, vagy rajtuk kívül álló ok miatt nem tudnak 90 percet pályán tölteni más első osztályú csapatban, kölcsönjátékosként (Nathan készülj!).
Egyértelműen első helyre kívánkozik ezen a listán Ruben Loftus-Cheek, akiben személy szerint a legnagyobb lehetőséget láttam arra, hogy sikerül állandó helyet kiharcolni a bűvös kezdő tizenegyben. Aztán az évek csak mennek és ifjoncunk nemhogy többet játszana a csapatban, de manapság már az is csodaszámba megy, ha a keretben felleljük a nevét. Pedig neki a sors minden képességet megadott, hogy kiváló labdarúgó legyen belőle. Gyors, erős, ráadásként roppantul technikás is az úriember. Több poszton is képes jó teljesítményre, de szerintem akkor megy neki a legjobban, ha mélységből indulva vezetheti rá a golyóbist az ellen védelmére.
Lehet azt mondani, hogy konkurencia szempontjából talán neki van az egyik legnehezebb dolga, de akinek ennyi és ilyen minőségű képességei vannak az esetében talán nyugodtan mondhatom, hogy nem ott kéne tartani, hogy kemény huszonhárom játszott perc van a neve a mellett a Premier Leauge-ben. Ismét előtérbe kerülhet a mentális felkészültség, hisz más okot nem tudok elképzelni, amiért egy ekkora tehetség folyamatosan csak egy helyben toporog és nem afelé tendál, hogy klasszis legyen. Talán az ő esetében tényleg hasznos lenne egy kölcsönadás (természetesen esetében csak PL-csapatot tartanék célravezetőnek), de úgy vélem ha netán az is balul sül ki, akkor ő is könnyen a szokásos, szomorú forgatókönyv szereplővé válhat, ami mint tudjuk, a vége láthatatlan kölcsönök sora az egyre gyengülő nívóval bíró együttesekhez. Csak remélni tudom, hogy nem ez lesz a végkifejlet esetében is, de sajnos az is igaz, hogy évek óta bizakodom feleslegesen, hogy már pedig ő itt stabil pont lesz....
A következő személy, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az Nathan Aké. Ha valaki nagyon kukacoskodni akar, akkor mondhatja, hogy ő nem a mi fiúnk borja és pénzért igazoltuk, de ő olyan fiatalon került hozzánk, hogy szerintem tekinthetjük saját nevelésnek.
Esetében nagyon is nagyon működni látszik a fentebb is megemlített és célravezetőnek gondolt módszer, miszerint egyre jobb és magasabb osztályban játszó gárdákhoz kerül. Emberünk az előbb tárgyalt Rubenhez hasonlóan szintén több pozícióban alkalmazható. Minőségi játékra képes középhátvédként és szélsővédőként is, de akár a középpályán is bízhatunk rá defenzív feladatkört.
Az elmúlt másfél éve, pedig főleg pazarul sikerült. Előbb a Watford csapatában mutatta meg, hogy igenis megérett a #besztlígre, majd idén a kezdeti nehézségek után a Bournemouth szurkolói is a szívükbe zárták a bongyor hajú bekket. Azonban ezután visszarendeltük, csak tudnám mi a pitypangos fityfenéért....
Amióta visszajött, a bajnokságban egy percet sem töltött a pályán, sőt, a meccsek több, mint 50%-án a keretben sem láthattuk a nevét.
Az a két mérkőzés az FA-kupában alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen pedig egy szomorú paródia, ha azt nem nézem, hogy év végéig még mennyi minőségi első osztályú perccel terheltette volna meg a lábát a Cherriesnél.
Az oké, hogy jövőre BL, tehát többfrontos terhelés és így valószínűleg több lehetőséget fog kapni, de idén a legnagyobb baromságnak tartottam, hogy kiszakítottuk egy olyan helyről ahol biztos pont volt másrészt garantált volt számára a megfelelő mennyiségű játékidő...
Akkor még beszélhetünk Chalobahról, aki szintén nagy ígéretnek indult, alsóbb osztályú angol gárdáknál alapemberré is tudott válni, de tavaly a Napoliban ez már egyáltalán nem így volt, finoman fogalmazva se. Nyáron a felkészülési meccseken próbálgatta Conte, a csapatnál is maradt, de igazából "10 perces ember" lett az ősszel belőle, tavasszal meg még ennyi lehetőséget se kap. Számomra sok maradandót nem alkotott eddig, egy jó átlövésen a West Ham ellen a Ligakupában, valamint egy szenzációs gólpasszon kívül, amit a Leicester ellen adott Mosesnek. Ott van Solanke, aki az utánpótlás bajnokságokban szórja/szórta a gólokat, harmadik számú csatárnak ő is itt maradt, de egy kezem elég hozzá, ha meg akarom számolni hányszor volt egyáltalán tagja a meccskeretnek.
Akikre még rohadt kíváncsi leszek, az Baker és Tammy Abraham. Abraham 19 évesen kulcsembere a másodosztályú Bristol Citynek, ahol összesen 40 mérkőzésen 22 gólt rámolt be az ellenfelek hálójába. Tavaly Guus Hiddink irányítása alatt debütált az Anfielden. Bakert pedig nagyon sokan Lampard utódjának tartják, de nehogy nagy legyen rá a titulus, mint anno McEachranre volt. Fantasztikus rúgótechnikája van, dinamikus és kiválóan lát a pályán, de megnézném őt Angliában is, mert itt derülhetne ki, hogy mit is tud igazán.
Szóval sorolhatjuk nyugodtan a tehetséges ifjoncok neveit, a vége ugyanaz lesz. Hatalmas kérdőjel, hogy felnőtt szinten mennyit tudnak magukból mutatni. Nem egy játékos karrierje lett csalódás, elég, ha a már említett Josh McEachranre, vagy George Saville-ra gondolunk. Rövidre fogva annyi a véleményem, hogy hiába van tehetsége valakinek, ha a fejében nincsenek rendben a dolgok, márpedig jó pár embernek nincsen, mert biztos, hogy nem véletlenül nem kapnak senkitől sem lehetőséget. Ha hozzájuk szeretnénk nyúlni, változtatni kell pár dolgon a képzésben, mert így nálunk nem sok mindenkinek lesz jövője hosszú távon. Zárásként jöjjön egy viszonylag friss José Mourinho vélemény.
Alkalmazkodnom kell az új világhoz, ahhoz, hogy milyenek a fiatal játékosok manapság. Teljesen más volt együtt dolgozni az ifjú Frank Lamparddal, aki huszonhárom évesen már kész férfi volt, míg a mai, hasonló korú futballisták csupán gyerekek még. Fiúknak hívom őket, nem férfinak, ugyanis kölykök még.
Tíz évvel ezelőtt még egy játékosnál sem volt mobiltelefon az öltözőben, ez ma már elképzelhetetlen, de ezt el kell fogadnom. Kizárólag magamnak keresném a konfliktust, ha harcolnék ellene, ráadásul ódivatúnak tűnnék.
